A weboldal kedvező áron eladó !
Bővebb információ: gini[@]gini.hu
Olajfolt eltávolítása házilag




Olajfolt eltávolítása házilag

olajfoltokOlajfolt eltávolítása házilag

Akár bútorokra, akár ruhára, kárpitra, betonra vagy kőre kerül, az olaj az egyik legmakacsabb folt. Azonban, ha időben nekikezdünk az eltávolításának, nem fog maradandó kárt okozni.

A szövetre vagy ruhára került olajfoltra bőségesen szórjunk kukoricakeményítőt vagy hintőport és hagyjuk rajta legalább fél, de jobb, ha egy órán keresztül. Ezután dörzsöljük a foltot mosogatószerrel, használhatunk hozzá körömkefét is, ha a szövet szálait ezzel nem károsítjuk. Végül mossuk ki a ruhát vagy vízzel öblítsük ki a mosogatószert a szövetből.

A hajlakkal is hatékonyak lehetünk, bőven fújjuk a foltra, majd mossuk ki belőle és a levegőn hagyjuk megszáradni. Elővehetjük a sampont is, hiszen, ha a hajból képes eltávolítani a zsírt, akkor ugyanezt más felületen is meg tudja tenni, de 1 rész ecetbe és 2 rész vízbe is áztathatjuk a ruhát, majd a szokott programon mossuk ki gépben.

A betonra ömlött olajat egy törölközővel amennyire csak tudjuk, itassuk fel, majd öntsünk rá egy egész üveg kólát és hagyjuk rajta állni legalább 8-10 órán át. A kóla savas hatása semlegesíteni fogja az olajat. Egy kemény sörtéjű kefével és mosogatószerrel dörzsöljük át, majd meleg vízzel öblítsük le.



Házilag készített dolgok. Ötletek és praktikák a házilagos megoldásokról, avagy hogyan csináld házilag ?