Lúgosítás házilag
Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani a pH érték, a sav bázis egyensúly vagy pH egyensúly helyreállításáról. Az elsavasodás oka elsősorban a természetestől elrugaszkodott életmód, gondolkodásmód és táplálkozás. A savasodás a mikroorganizmusok túlzott elszaporodásához vezet. Kezdetben fáradékonyságot, fejfájást, és allergiás kiütések megjelenését figyelhetjük meg magunkon – ezek a jelek egyértelműen utalhatnak arra, hogy megkezdődött testünk elsavasodása. Ha állapotunk tovább romlik, súlyosabb betegségek is felüthetik fejüket, hiszen a savasodás következtében vérünk az ásványi anyagokat kivonja szervezetünkből, ami miatt azok már nem lesznek képesek megfelelően működni. A kalcium csontokból való kivonása csontritkulást, míg a magnézium izmokból való kikerülése izomgörcsöt idézhet elő.
A megoldás pedig innentől kezdve kézen fekvő: lúgosítás, vagyis a savasodás folyamatát megfordítva, vissza kell állítani a szervezet optimális pH egyensúlyát, és lúgosítani kell testünket!
Savasodás – a pH érték, sav bázis egyensúly felborulása
Szervezetünk akkor működik a legoptimálisabban, ha a legtöbb testfolyadékban enyhén lúgos állapot uralkodik, tehát a pH érték 7 és 8 között mozog. Szervezetünk elsavasodása esetén megbomlott az egyensúly, és számos létfontosságú enzim nem tudja a működését elvégezni.
Étkezésünk során számtalan sav keletkezik, melyeket szervezetünk kiválasztás és légzés útján képes közömbösíteni. A baj akkor kezdődik, amikor a helytelen táplálkozás következtében lehengerlődik a szervezet lúgosító rendszere, s már nem képes a savas hatást kiküszöbölni. Ilyen esetben beszélünk a pH érték vagy a pH egyensúly felborulásáról, melynek következményei nem optimális testi működésben nyilvánulnak meg.
A savasodás, illetve a sav bázis egyensúly felborulásának mértékében tapasztalhatjuk a különböző negatív fizikai kihatásokat, mint például betegségek (csontritkulás, magas vérnyomás, cukorbetegség stb.), felborult anyagcsere (elhízás vagy annak ellenpárja a kóros soványság) vagy rendszeres fáradság érzet. A lúgosítás megerősítése segíthet ezen tünetek kezelésében.
Néhány példa különböző savasító ételekre:
– hús: emésztése során húgysavat termel;
– kóla: foszforsavban gazdag;
– buborékos italok: szénsavasak;
– cukor és finomlisztből készült tésztafélék: ecetsavat termelnek;
– sajt és a sózott, tartósított felvágottak: salétromsavat termelnek;
– bor: kénsavvá alakul;
– kávé, tea: csersavban gazdagok.
Lúgosítás – a pH érték, sav bázis egyensúly helyreállítása
A fenti adatokból következik, hogyha helyre akarjuk állítani szervezetünk sav bázis vagy pH egyensúlyát érdemes odafigyelnünk a táplálkozásunkra. A hatékonyabb lúgosítás érdekében hasznos lehet kifejezetten lúgosító táplálékkiegészítők használata is.
[tool]És egy pár ötlet (a teljesség igénye nélkül) a bevásárláshoz – lúgosító alapanyagok :
Gyümölcsök, zöldségek
Cékla, Paprika, Brokkoli, Fejes káposzta, Sárgarépa, Karfiol, Zeller, Fehérrépa, Uborka, Padlizsán, Fokhagyma
Fűszernövények
Kelkáposzta, Póréhagyma, Vöröshagyma, Petrezselyem, Spenót, Tök, Paradicsom, Cukkini
Hüvelyesek
Csicseriborsó, Bab, Lencse
Fűszerek
Curry, Kapor, Fahéj, Kömény, Fokhagyma, Gyömbér, Vöröshagyma, Petrezselyem, Kakukkfű
Diófélék, magvak
Mandula, Lenmag, Mogyoró, Makadám dió, Pekán dió, Fenyőmag, Tökmag, Szezámmag, Napraforgómag, Dió[/tool]
A pH mérés többféle mélységgel és precizitással is végezhető. Az otthoni pH mérés legegyszerűbb formája a vizeleten, illetve a nyálon keresztüli pH érték megállapítása. Mindkettőre a felkelés utáni első mérés a legalkalmasabb. Ez azt jelenti, hogy ébredés után, mielőtt bármit ettünk vagy ittunk volna (beleértve a fogmosást vagy dohányzást is) a lakmuszpapír segítségével ellenőrizzük le a nyál, majd a reggeli első vizelet pH értékét.
Az indikátorpapíron egy színskála segítségével lehet majd megállapítani az aktuális pH értéket. Az optimális pH érték 7 és 8 között található. Amennyiben szervezetünk pH értéke rendszeresen 7 alatt van, tudjuk, hogy egészségünk megőrzésének szempontjából érdemes odafigyelnünk étkezésünkre, és a további savasodás elkerülése érdekében elő kell segítenünk a lúgosítás folyamatának beindítását; tartózkodnunk kell a savas ételektől és italoktól, és el kell kezdenünk bőséges mennyiségben fogyasztani zöld zöldségeket, alacsony cukortartalmú gyümölcsöket, valamint többszörösen telítetlen zsírsavakat.
Forrás: fogyas.info
A leggyakoribb tünetek a szervezet elsavasodáskor :
A Candida albicans és egyéb mikrobás betegségek kialakulása.
Vírusos, bakteriális fertőzések gyakori jelentkezése.
Fokozott zsírlerakódás a testben
Soványság és az étvágytalanság.
Szív és érrendszeri betegségek kialakulása.
Az agyvérzés kialakulása.
Emésztőrendszeri betegségek és zavarok.
Az ízületi és izomfájdalmak és betegségek jelentkezése, gyakori izomgörcsök kialakulása.
Gyakran fellépő gyulladásos folyamatok kialakulása a szervezetben.
A folyamatos fáradtságérzet és kimerültség.
Alvászavarok, alvási nehézségek kialakulása.
Afták, fekélyesedések létrejötte a szájban.
A cellulitis kialakulása.
A csontritkulás és folyamatának felgyorsulása (kalcium anyagcsere felborulása).
A rák és daganatos elváltozások kialakulása.
A fül,-orr,-gégészeti betegségek létrejötte (főleg gyermekek esetében).
A cukorbetegség kialakulása.
Bőrtünetek, kiütések, pattanások, ekcéma jelentkezése, a bőr sápadt és szürkés/sárgás színűvé válik.
Haj fokozott hullásának, töredezettségének kialakulása, fokozott kopaszodás megjelenése.
Az allergiás tünetek megjelenése, és az allergiás állapot állandósulása.
Az asztmás tünetek (a tüdő, mint lúgosító szerv terheltsége miatt) kialakulása.
Depresszió és intolerancia, ingerlékenység, szorongásos tünetek kialakulása.
Forrás: ph.bioenergetikus.hu