Glettelés házilag
Ahhoz, hogy szakember nélkül, házilag végezzük el a meszelés előtti kötelező glettelést, néhány speciális szerszámra is szükségünk lesz. Elsődlegesen például egy speciálisan erre a célra kifejlesztett glettelővasra, valamint extrémebb esetekben úgynevezett H lécre és fogantyús vakolatfelhordó lapra, de az ügyesebbek egy glettelővas és egy simítólap segítségével már tökéletes eredményt érhetnek el.
A glettelésre ugyebár azért van szükség a meszelés előtt, hogy a fal egyenetlenségeit, hibáit egy speciális anyag felhordásával el tudjuk tüntetni. Érdemes egyébiránt vékony rétegben a teljes falra felhordani a glettanyagot, nem csak ott használni, ahol láthatóan szükség van rá, a profi glettelés ugyanis alapfeltétele a szép, egyenletes és sima falaknak.
A glettelés házilag folyamata minden esetben a glettanyag kikeverésével kezdődik. Ehhez nincs szükségünk másra, csak az alapanyagra és vízre, amit nagyjából egyenlő arányban keverünk el úgy, hogy egy sűrű masszát kapjunk végeredményül. Ügyeljünk arra, hogy a 3-5 perces ázást követően egy sűrű anyagot kapjunk, ha híg, tegyünk hozzá még port, ha sűrű, eresszünk hozzá vizet. Fontos, egyszerre csak annyi anyagot keverjünk le, amit nagyjából egy óra alatt el tudunk dolgozni, mert utána a glettmassza meg fog keményedni és már nem tudjuk eldolgozni.
A glettelés házilag úgy zajlik, hogy az előzőleg megtisztított falakra a glettvas segítségével felhordjuk az anyagot, amit a vas kismértékű megdöntésével aprólékosan, de egyenletesen húzunk addig, amíg el nem fogy a vasról a glettanyag. A műveletet addig ismételjük, ameddig nem kapunk legalább egy négyzetméternyi felültet, ezt követően ugyanis ajánlatos egyszer a simítólap segítségével elegyengetni a felületet, majd hasonló aprólékossággal folytatni a munkát addig, ameddig a problémás falak készen nem lesznek.