Könyvkötés házilag

Még a legjobb háztartásokban is előadódik egy-egy sérült könyv. Némelyeknek csak a borítóját kezdte ki az idő, és/vagy apróbb gyermekünk vasfoga, némelyeknek a lapjai is kijárnak. Mit is lehet ilyenkor tenni? Egyrészt megvehetjük újonnan, vagy antikváriumban. Esetleg kölcsönkérhetjük valamely rokonuktól, ismerősünktől tudva tudván, hogy soha ebben az életbe nem adjuk vissza neki. Ha nem szeretnénk azok körét csökkenteni, akiktől hó végén rövidlejáratú kölcsönt vehetünk fel, akkor persze mi is beköthetjük házilag. Ehhez próbálok egy jól bevált leírást eszközölni. Persze az eljárás akkor is működő képes, ha gyermekünk maga rajzol teli egy rakat rajzlapot és szeretnénk könyvesíteni őket gondolván a hálátlan utókorra. Esetleg kedvesünknek mi magunk firkálunk képregényt és valami személyre szabottat szeretnénk fabrikálni.

Mi szükséges hozzá?

Először is kell egy készség, amivel majd a könyveink gerincét jó alaposan összefogjuk. Ehhez meg kell saccolnunk, hogy milyen magas, illetve milyen vastag javítandó könyvek fordulhatnak elő környezetünkben. Ha ez megvan, akkor vegyünk/szerezzünk két viszonylag merev lecet, amibe be tudunk fúrni egy-egy lukat a két vége felé. A lukak távolsága fogja meghatározni, hogy mekkora lesz a legnagyobb beköthető könyv. A likakhoz válasszunk két csavart. A csavarok hossza (- lécvastagság x 2 – legalább egy anyacsavarnyi) megadja a maximum beköthető szélességet.

Kell egy fémfűrészlap, amivel majd a könyv gerincét be kell fűrészelni 1-1,5 mm mélyen. Ne legyen sokkal szélesebb a fűrészlap, mint a majd a nyomába belehúzandó spárga!
Kell egy kis kender-, vagy cukorspárga. Ezzel a könyv gerincét fogjuk összefogatni. Az a lényeg, hogy a spárga végét ki tudjuk majd bolyhosítani. A hossza akkora legyen, hogy a könyv gerincének szélességén két irányban kb. 3 cm-rel lógjon túl. Annyi darabot vágjunk, hogy a könyv tetejétől 1,5 cm-re kell majd az elsőt és utolsót betenni és cirka 4-5 cm-enkét kell majd még egy-egy.

Papír ragasztó. Lehetőleg olyan, ami megszáradás után színtelen lesz.
Két kartonlap. Ezek lesznek a fedőlapok. Én a vastagabbakat szeretem, de ha megvan a könyv eredeti fedlapja, akkor az is jó lesz.

Két írógép papír, amit méretre vágva fogunk a fedlap belső felületére ragasztani.
Egy kis hulladék textil. Lehet fehér, vagy mintás is. Hossza a könyv gerincének hossza, szélessége a könyv vastagsága + kétszer kb. 3 cm.

Négy nagyobb újságpapír. Majd a ragasztó száradásáig fogja védeni a könyvet és a környezetet. Ezek természetesen újra felhasználhatók az akció után.

Egy jó nagy lexikon, amivel le tudjuk majd préselni a könyvet.
Egy rongy, amivel a feles ragasztót majd jól letörölgetjük.

Ha ez megvan, akkor a bekötés algoritmusa már viszonylag egyszerű és nem igényel túlságosan nagy ügyességet:

A borítót (ha van) óvatosan szedjük le. Ha a gerincen is van, akkor azt is próbáljuk leműteni. Leműtés előtt nézzük meg, hogy merre olvasható a gerinc. Általában a magyar könyvek gerincét balra biccentve lehet olvasni. A külföldiek jobbra biccentősek. De már láttam olyan magyar könyvet, amit jobbra biccentve kell olvasni. Szerintem ezek külföldi nyomdában készültek.

A kijáró lapokat próbáljuk visszaszuszakolni a könyvbe. A legjobb, ha a könyv ott amúgy is kettéjött. Ha nem, akkor érdemes szétbontani a könyvet. Fontos, hogy a gerinc külső széléig kiérjen a kieső lap.
Rendezgessük össze a könyvet, hogy a lapok ne lógjanak ki alul, felül, oldalt sem.
A fa lecek közé szorítsuk be a könyvet a csavarokkal úgy, hogy 4-5 mm-rel lógjon ki a könyv gerince.
A léc két szélét támasszuk alá, hogy a könyv gerince felfelé nézzen és elég stabil legyen ahhoz, hogy a fémfűrész lappal neki tudjunk állni fűrészelni.

Most fűrészeljük be 1-1,5 mm mélyen keresztben a könyv gerincét. A mélység függ a használt spagóca vastagságától. Elég annyira, amilyen „magas” a megfeszített spárga.

Az így keletkezett vályúkat töltsük fel a papír ragasztóval.
Az előkészített spárga darabokat jó erősen húzzuk bele a vályúkba szimmetrikusan. A két oldalt kinyomott ragasztót kenjük fel a könyv gerincére a takarékosság jegyében.
Ez után a könyv teljes gerincét jól kenjük be ragasztóval. Nem kell túl vastagon, de mindenhová kerüljön anyag.
Hagyjuk száradni a ragasztó által előírt ideig. Én 24 órát szoktam. Biztos, ami tuti.

… telik, múlik az idő …
Nézzük meg, hogy tényleg megszáradt-e a ragasztó. Ha megszáradt, akkor szedjük ki a keretből a könyvet és olló hegyével, vagy tűvel bolyhosítjuk ki a kilógó kötélvégeket.
Vegyük elő a két kartonlapot és tegyük a könyv elejére és hátuljára úgy, hogy a bolyhok belülre kerüljenek. Az egész cuccot tegyük vissza a keretbe úgy, hogy egy kicsit több álljon ki, mint amennyire a gerincnek szánt textil rá fog lógni a borítókra.

Támasszuk ismét meg a keretet, hogy felfelé nézzen a gerinc, majd ismét ragasztózzuk be a könyv gerincét a borító felfelé mutató élével együtt. Továbbá a borító függőleges oldalát is annyira, amennyire a textil csík be fogja fedni.
Szorítsuk rá a textil csíkot a könyv gerincére és a borító lapjára. A kinyomódott ragasztót nyugodtan kenjük el a textilen.
Hagyjuk száradni.

… 24 óra múlva …
Most ismét szedjük ki a keretből a könyvet. Nyissuk ki a fedlapot. Ha jól csináltuk, akkor a kötél bolyhok most a fedőlap és könyv lapjai között vannak. Ha nem, akkor valamit elszúrtunk!
A kinyitott fedőlapot belülről vékonyan kenjük át ragasztóval, a bolyhokat minél jobban simítsuk rá a ragasztós fedőlapra és egy kicsit ragasztózzuk be őket. A méretre vágott írógép papírt simítsuk rá a fedőlap belső, ragasztós oldalára. A kinyomódott ragasztót törüljük le. Az egyik újságpapírt tegyük be a fedőlap és a könyv közé és csukjuk be a könyvet.

Ugyanezt ismételjük meg a könyv másik fedőlapjával is.
A kész könyvet tegyük rá egy újságpapírra, az egészet fedjük be egy másik újságpapírral és tegyünk rá valami nehezet. Én szótárakat szoktam használni.
Ha megszáradt, akkor készen is vagyunk.

Még a gerincre érdemes lehet ragasztani egy írógép papír csíkot a feliratozás végett. Csak az ismétlés kedvéért: Magyarországon a könyvek gerincét úgy szokás feliratozni, hogy a fejet balra biccentve lehessen olvasni. Külföldi könyveknél jobbra biccentős a divat. Ha ez ember nagyon csicsázni akarja, akkor a könyvet színes papírral, vagy textíliával is be lehet vonni. Én ezeket simán rá szoktam ragasztani a borítóra. Textil esetén a feliratot textilfestékkel lehet elkészíteni.

Forrás: qltura.blog.hu

És egy videó: