Antik bútor javítása házilag

Az antik bútorok bizonyos javításait célszerű szakműhelyben végeztetni. Nagyobb arányú vagy komplex restaurálást kifejezetten restaurátorra kell bízni. A restauráláshoz a munkapadon, faesztergán és fa befogópofával ellátott satupadon kívül minimum a következő szerszámokra van szükség: véső, kis gyalu, fém simítógyalu, fa gyalu, villanyfúró, kombinált fogó, lyukasztó, lombfűrész, tolómérce, homorú véső, kalapács, kézifúró, kézifűrész, csapfűrész, szalagfűrész, lyukfűrész, gérvágó, különféle méretű csipeszek, lyukfúrók, körző, kerek reszelő, acélkaparó, különféle méretű csavarhúzók, acélvonalzó, háromszögvonalzó, kulcslyukfűrész, kulcsreszelők, csiszolókerék, keretgyalu, snitzer kés, fémfűrész, fenőkő és félkör alakú simítóráspoly.

Egyes bútorokon párkány rejti a kötéseket, de előfordul, hogy csak díszként szolgál. Az asztallapok peremét néha finom berakással dekorálják. A sarkok, élek és párkányok könnyen megsérülnek — elég hozzá egy beakadó porrongy. Az egészen apró letört darabkákat azonnal illesszük vissza és rögzítsük ragasztószalaggal addig, amíg a sérülést véglegesen kijavítjuk.

A törött párkányt a legtöbb esetben magunknak kell megjavítanunk, ugyanis nem valószínű, hogy ugyanolyat találunk. Szerencsére rendszerint csak egy kis darabról van szó. Először gondosan tisztítsuk meg azt a helyet, ahonnan letört. A régi enyvet távolítsuk el, és a letört darabka helyét reszeljük szögletesre és laposra. Azután vágjuk olyanra a letört darabkát, hogy derékszögű végződést kapjunk. Ha a törés helye a párkány közepe, a hiányos terület mindkét végén képezzünk ki 45 fokos szöget. A pótlást ennek megfelelő formájúra vágjuk. Ugyanabból a fából készüljön, mint az eredeti párkány anyaga. Addig próbálkozzunk vele, amíg tökéletesen illeszkedik. A megfelelő profi! kialakítását azután végezzük el, hogy a pótlást a helyére enyveztük. Gyalu és csiszolópapír segítségével ez többnyire sikerül is. Bonyolultabb profil kialakításához azonban szükség lehet homorú vésőre és ráspolyokra.

A 18. században a fiókok peremének kedvelt díszítése volt a gyöngysorszegély, amely könnyen megsérül. Először azt kell eldönteni, vajon az egészet fel kell-e újítani, vagy csak egy részét. Ha a sérülés több helyen fordul elő, jobb az egészet kicserélni. Újat a megfelelő fafajtából beszerzett vékony lécből lehet faragni. Az ilyen díszítést többnyire diófából készítették. A lécet a helyére ragasztjuk, és ezután faragjuk ki a gyöngysormintát.
A fa esetleges repedéseit először teljesen meg kell tisztítani a régi viaszbevonattól vagy politúrtól. Ezután helyezzünk rá nedves ruhát, és hagyjuk rajta 24-30 óráig. Gondoskodjunk róla, hogy a takarás egész idő alatt nedves maradjon. A jó minőségű fából készült bútor idejében jelzi, hol keletkezik rajta repedés. Ha látható helyen van a sérülés, például egy asztal lapján, vagy ott, ahova fény esik, érdemes szakképzett restaurátort hívni a baj orvoslására. Ha úgy véljük, hogy magunk is el tudunk bánni vele, a javítás módja a repedés nagyságától függ. Először alaposan meg kell tisztítani. Nagyobb repedést pontos méretre készített ékkel lehet kitölteni, amelyet a helyére ragasztunk, azután addig nyomjuk, amíg a ragasztás megköt. Olyan helyen, ahol nagyon látszik, viasszal vagy „folyékony fával” kell kitölteni – az utóbbit mindenféle színben be lehet szerezni.

Az antik bútorokat sokszor csapolással illesztették össze. A szekrényajtók, székek és asztalok amiatt is ingataggá válhatnak, hogy a csapolások megsérülnek vagy meglazulnak. A faszögekkel megerősített csapolásokat nem szabad ragasztani. A szögek nélküli kötéseket megolvasztott csontenyvvel vagy speciális ragasztóval lehet rögzíteni.

A javítás néha elkerülhető, ha a csap mellé faéket verünk be. Ha mégis szükség van javításra, szék esetében a csapot előbb ki kell ütni egy kalapács és egy kerek fadarab segítségével. A kötés sérült részét szükség esetén új fadarabbal kell kiegészíteni, és az eredetihez hozzáenyvezni.

A csap egyébként sokszor karosodik, és mivel döntő fontosságú, jó minőségűnek kell lennie, és pontosan kell illeszkednie. A bútorok lábai általában gyakrabban károsodnak, mint a többi részük. Ennek többek között az az oka, hogy jobban ki vannak téve a felszálló nedvességnek. Ez pedig amiatt következhet be, hogy a padló begombásodott, vagy a bútort szú eszi. Értékes székek lábainak komplex károsodása esetén, legjobb a javítást képzett restaurátorra bízni.

Egyéb sérülések esetében sokszor elég, ha megújítjuk a lábak rögzítését. Egyes széklábtípusok úgy erősíthetők meg, hogy egy vékony falapot ragasztunk a láb belső falához. Mások lábvégződéseinek megjavitásához fúrjunk lyukat a láb közepébe, és üssünk bele éket. Ha a láb elkopott, az ék egy kicsit kiállhat, hogy pótolja a hiányt. A javítás megkezdése előtt gondoskodjunk arról, hogy a láb fája teljesen száraz legyen. Lábat vagy akár csak lábvégződést csakis végső esetben szabad teljesen kicserélni. Ha ezt a megoldást kell választani, ügyeljünk arra, hogy az új pontosan olyan és akkora legyen, mint a régi. Nincs kellemetlenebb, mint egy billegő szék, asztal vagy szekrény. Ha eltérést észlelünk, ne essünk neki fűrésszel! Inkább addig reszelgessük, amíg megkapjuk a pontos méretet. A hiányt pedig legjobb egy vékony keményfa lemezzel pótolni, amit a láb aljára ragasztunk.

Széklábak tiszta töréseit jó minőségű enyvvel a legjobb összeragasztani. A két darabot természetesen szorosan össze kell fogni, amíg az enyv meg nem keményedik. Hengeres lábak esetében ehhez speciális satura van szükség. Ha a székláb többszörösen eltört, a törött darabokat először enyvezzük össze, majd fűrészeljük ketté a lábat. Ezt a két darabot azután csapolással illeszthetjük össze újra.

A fiókos szekrényekkel általában az a baj, hogy a fiókok csúszófelülete elkopik. Ez leghamarabb a fiók oldalának elülső részén következik be, és a fiók emiatt megereszkedik. Minden fiók az oldalfalhoz illesztett sínen vagy lemezen csúszik. A kopás annál hamarabb következik be, minél súlyosabb tárgyakat helyeznek el a fiókokban. A fiók alja ilyenkor mély vájatot csiszol a futófelületbe. Ezt a problémát legkönnyebben a kopás csökkentésével kerülhetjük el. Évente egyszer kenjük be a csúszófelületet paraffinnal, vagy húzogassunk végig rajta egy gyertyát, aminek még az az előnye is megvan, hogy a fiók könnyebben nyílik és csukódik. De ha ezzel elkéstünk, a fiók aljának mindkét szélére ragasszunk még egy vékony, lapos lécet, miáltal szélesebbé alakítjuk az eredetit.

A zsanérok is meglazulhatnak. A gyakori használattól a csavarok lyukai kitágulnak, és ha nem ékeljük ki őket időben, még a fa is megrepedhet, és a bajt nem lehet új csavarokkal orvosolni. Ha már megjelent a repedés, egy kicsit ki kell tágítani vésővel – annyira, hogy az enyvet bele lehessen csurgatni. Ezután természetesen össze kell szorítani addig, amíg a ragasztás meg nem szilárdul. (Komolyabb baj esetén megfelelő méretű új tagot kell behelyezni, éspedig elég erőset ahhoz, hogy elbírja például a szekrényajtó súlyát.) Legelőször a zsanért kell eltávolítani. A lyukakat puhafából faragott kúpos ékekkel kell betömni, melyeket enyvvel rögzítünk. Ha a ragasztás megkötött, az ék kiálló részét ráspollyal tüntethetjük el, majd a zsanért ismét a helyére csavarozzuk. Mindig megfelelő méretű csavarokat használjunk. Ha túl kicsik, egykettőre újból kilazulnak, ha pedig túl nagyok, megsértik a fát, és a vége megint csak az, hogy kilazul a zsanér, A csavarok fejének pontosan bele kell illeni a zsanér lyukába.

Sok bosszúságot okozhat, ha elveszítünk egy kulcsot, különösen akkor, ha a fiókot bezártuk. Ilyenkor legjobb, ha először valamennyi fellelhető kulcsunkat kipróbáljuk. Sőt néha egy hajtűvel vagy gemkapoccsal is célt érhetünk. Ha hiába próbálkozunk, meg kell fontolni, hogy megsértsük-e a fát. A zár nyelve többnyire olyan rövid, hogy néha elég, ha egy széles vésővel könnyedén lenyomjuk a fiókot vagy szekrényajtót. Ezt azonban nagyon óvatosan kell csinálni. Másik módszer, hogy egy fémfűrésszel elvágjuk a zárnyelvet, ilyenkor azonban vékony falemezzel vagy furnérdarabbal kell védeni a fát. A zárat sokszor hátulról is el lehet érni. Ehhez azonban el kell távolítani a bútor hátlapját. Bizonyos esetekben így az egész zárat ki lehet szerelni. Legvégső esetben a fát fentről vagy oldalról ki kell fűrészelni kulcslyukfűrésszel.

Mára 17. században használtak görgőket, de csak a 19. században terjedtek el. Azóta néha ennél régebbi bútorokat is elláttak velük. Megfontolandó, hogy eltávolítsuk-e őket, vagy ne. A görgőknek a lábakhoz való rögzítése meglazulhat a sok használattól. Ezt úgy lehet megjavítani, hogy fémtömítővel erősítjük meg a láb alját. A görgő fejét még azelőtt nyomjuk bele a kötőanyagba, mielőtt az megkeményedik. Azután viszont szilárdan kell illeszkednie.

Értékes bútoroknál, nem javasolt a házi barkácsolás, mivel esetleg pótolhatatlan szerkezeti elemet sérthetünk meg vagy tehetünk tönkre. Manapság, sok bútor restaurátorok vállalja a helyszíni javítást, amennyiben a szállítás nehézségekbe ütközik vagy a megrendelő úgy kívánja.